Az ember láb az egyenes testtartás kialakulása után álló és járó szervvé alakult.
Nyugalomban a lábtő- és a lábközépcsontok nemcsak egymás mellé, hanem kissé egymás fölé is illeszkednek.
Az emberi láb a lábhát felé domború, a talp felé homorú boltozatot
alkot, emiatt nem simul teljesen a talajhoz. Az egymás mellé helyezett
két láb kupolaszerű boltozatot képez.
Elég erősnek (elbírják a testsúlyát) és rugalmasnak (alkalmazkodni tudjon a talaj egyenetlenségeihez) kell lennie.
A láb a testünk súlyát 3 ponton támaszkodva közvetíti a talajra:
- a sarokcsont sarokgumója (hátsó sarokpillér)
- az I. lábközépcsont fejecse (egyik elülső pillér)
- az V. lábközépcsont fejecse (másik elülső pillér)
A láb boltozatos szerkezet, melyen megkülönböztetünk
- hosszanti boltozatot
- harántboltozatot
A boltozatok a járás során alakulnak ki a gyermek kb. 4-5 éves korára.
A harántboltozat
Kiképzésében részt vesz:
- az elülső pillérek (a II-IV. lábközépcsontok fejecsei még terhelt lábon is magasabban állnak,
mint az I. és az V. lábközépcsont feje)
- az ékcsontok és a köbcsont vonala
A harántboltozat legmagasabb pontja: a középső ékcsont
A harántboltozat jelentősége: a talp közepének lágyrészeit ( erek, idegek, izmok) védi az összenyomódástól
A hosszanti boltozat
A hátsó sarokpillér és az elülső pillérek közt van.
A boltozatnak – distalis irányban legyezőszerűen szétterülő – 5 íve van:
- belső ívét a sarokcsont, a sajkacsont, az első ékcsont és az I. lábközépcsont adja
- külső ívét a sarokcsont, a köbcsont és az V. lábközépcsont képezi
- leghosszabb és egyben legmagasabb a II. ív
A hosszboltozat legmagasabb pontja : kb. az II. lábközépcsont lábtőcsonthoz való ízesülése
A hosszanti boltozat jelentősége:
- A láb teherbíróbb és alkalmasabb a test súlyának viselésére, mintha lapos volna.
- A csontos ívet a lábtő és a lábközép szalagkészüléke szorosan tartja össze, így az
egészséges láb a test súlya alatt nem deformálódik észrevehetően.
- A boltozatszerkezet rugalmas és a járás, ugrálás stb. közben előforduló rázkódásokat
csökkenti, tompítja, így a járást simává, rugalmassá teszi.
- Védi a talpi ereket, idegeket valamint a talp izmait a közvetlen összenyomástól.
A lábboltozat fenntartását biztosítják: a talpon levő rendkívül erős és feszes ízületi szalagok
- hosszanti talpi szalag
a sarokcsont talpi gumójától húzódik legyezőszerűen a lábközépcsontok alapjáig
- 139 -
- talpi sarokcsont-sajkacsonti szalag
a sajka- és sarokcsontot köti össze, erre támaszkodik az ugrócsont feje
- az izmok
- hosszanti boltozatot fenntartók (elülső és hátulsó sípcsonti izmok, hosszú öregujj- és
lábujjakat hajlító izmok)
- harántboltozatot fenntartók (hosszú szárkapcsi izom, rövid talpi hajlítóizmok)
2013. szeptember 3., kedd
A láb szerkezete:
Címkék:
akció,
Budapest,
egészség,
gyógymasszőr,
gyógyulás,
maszírozás,
masszázs,
masszíroztatás,
masszőr,
mobil,
norbi,
norbimasszőr,
pihenés,
relaxáció,
sportmasszőr