„Ki gondozza a segítőt, ki ad
tanácsot a tanácsadónak?”
Megfigyelések, statisztikák mutatják,
hogy kiégés szempontjából a legveszélyeztetettebb a segítő hivatások,
képviselőinek csoportja. Saját személyiségük, hivatásuk gyakorlása közben önmagukat
adják. Ha nem vigyáznak, elfogyhatnak erőtartalékaik, felélik, testi, lelki, és
szellemi forrásaikat.
Enyhébb tünetek: bizonyítási
kényszer, hivatásában való beszűkülés, visszahúzódás, de aztán állandósulhat az
örökös elégtelenség-érzés önmagunkkal szemben, jelentkezhet depresszió, és
végül klinikai állapotot jelentő teljes lemerülés, kiégés.
Védekezhetünk ezek ellen önismeret-fejlesztéssel,
hivatáson kívüli sikerekkel, kapcsolatokkal, kikapcsolódási formákkal, team
munkával, folyamatos tanulással, képzéssel. Cél, hogy miközben segíteni tudunk
ügyfeleinknek, mi magunk is gazdagodjunk, ezekből a találkozásokból.
Az ellátásban résztvevőket, az
egészségügyi személyzetet, a lelki gondozókat, segítőket, családtagokat és
hozzátartozókat támogatni kell.
Fel kell ismerni, és el kell
kerülni a burn out jelenséget.
Freudberger 1974-ben írta le
először a burn out jelenséget. Foglakozási depresszió, mely különösen gyakran
fordul elő súlyos állapotú betegeket ellátóknál.
Etikai problémát a már említett
tünetek közül leginkább a személytelenné válás, kiüresedés jelenti. Ilyenkor
egyfajta belső keménység alakul ki, és ez hasonlóan kemény magatartásban nyilvánul
meg, a beteg, a családtagjai, és a munkatársak irányában.
Az ápoló nem látja értelmét
munkájának, pozitív értékeit a beteggel szemben elveszíti, a távolságtartás nő.
A kapcsolatfelvételt a kollégákkal szemben is kerüli. Az ellátás áttevődik
szimpla felügyeletre, már nem a segítés valósul meg.
A felelősséget a betegre hárítja a
kontrollhoz szükséges eszközöket, részesíti előnyben: pl. nyugtatók. Ez a
dehumanizálódási folyamat.
Fázisok:- „semmire sincs
időm”: túlzottan nagy lelkesedés, fokozott energikusság, kollégákkal való élénk
kapcsolattartás, kliensekkel való intenzív fáradozás, munkahelyi-magánéleti
szerepek összemosódása. A személy ilyenkor a személyiségét tekinti legfontosabb
munkaeszközének, így munkája kudarcát, saját személyisége kudarcaként éli meg.
Irreális elvárásokkal lát neki
munkájának, azonnali eredményeket vár el magától. A személy arra kényszerül,
hogy ideálisan megfeleljen, bizonyítási kényszerbe kerül.
Kétfelé ágazhat:
A, - munkakeresete fázisa:
ha időben felismeri, hogy személyes igényeit nem szabad teljes egészében a
munkának alárendelni, akkor kialakul egy kiegyensúlyozott szemlélet. Képes,
elkülöníteni a jogos, és teljesíthetetlen feladatokat. Kooperatív a munkatársakkal,
munkájában türelmes, érdeklődő, kreatív.
B, - frusztráció fázisa: ha
nincs harmonikus munka, és életritmus, megszűnik a feladatok delegálásának
képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem.
Fáradtság, gyakori hibázás,
teljesítménykényszer. A magánélet a háttérbe szorul, személyes igényeket
elfojtja. Testi kimerültség, amit titkolni akar. Beszűkülés, a külvilág egyre
kevésbé hat rá. Csökken a teljesítőképesség, nyitottság. Rutinból dolgozik,
kooperáció lecsökken. Bűntudat nő, önértékelés csökken. Érzelmi ingadozás. A
súlypont eltolódik a kéremszépenről az utasítómra.
Apátia: Visszahúzódás,
ellenséges viszonyulás, a betegek becsmérlése, ellenséges szándék
feltételezése, hatalmi eszközök használata, értelmetlennek tartja hívatását.
Kitérés, a kihívások elöl, feladat
elhanyagolása. Komplex feladatok ellátása, határidők, időhatárok betartása
egyre nehezebb. Döntési helyzetben bizonytalanság. Önértékelési zavar láthatóvá
válik.
Pszichonom reakciók:
fáradtság, mellkasszorítás alvászavar, rémálom, szexuális élet zavara, gyorsabb
pulzus, tik, emésztési zavar, émelygések, alkohol, kávé, dohány, drog
használata. Lelkiállapot egyre kétségbeesettebb, egzisztenciális problémák,
reménytelenség, stb.
